Egyem azt a cuki kis pofáját! *w* Erről jut eszembe, hogy már régen láttam szerepelni a kutyuskát, szóval lehet, tartok egy mesemaratont, így nőnap alkalmából egy bögre tea és tábla csoki meg popcorn társaságában. Éljen az egésséges táplálkozás! \(^^)/

Ma meglepő módon szó szerint a hasamra sütött a nap, amit igen csak nagy örömmel fogadtam, hiszen ez azt jelenti, hogy van esély a tavasz beköszöntére. Nem mellesleg ez a kedvenc évszakom, (nem véletlen, ekkor születtem) így minidg ebben az időszakban vagyok a legvidámabb és élettel telibb.Igazi Szofi féle szombat, gépezés, pihizés és végre sikerült egy szép vaskos könyvet is a kezembe vennem, ami nem más mint...
*Dobpergééééés* az Inferno Dan Brown-tól. Mindig is rajongtam Dante pokláért, így ez a könyv csak még nagyobb érdeklődéssel tölt el. Néhe komolyan elgondolkodom, hogy a már ismert ,,Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel" szöveggel fogom teleplakátolni mind a szobám, mind az osztálytermem ajtaját. Mondjuk az utóbbi teljesen fellesleges volna, hiszen ezt már minden iskolánkba járó, oda tévedő, vagy aki csak hallott rólunk, pontosan tudja, mi folyik ama ajtók mögött. Erről jut eszembe, hogy szólni kéne a karbantartőknak, hogy fel kéne tömni az ajtófélfa mellett tátongó betonlyukakat, mert lessan kiesik a keret. Hehe... Upsz ^^"

Ami meglepetésként ért, hogy drága öcsikém reggel egy 1000wattos mosollyal és egy tábla milka csokival várt. Ilyenkor úúúúúúgy tudom szeretni a buta fejét. Meg úgy egész nap normálisnak volt mondható a viselkedése, így nem is volt semmi balhé köztünk, csupán teljesen higgadtan, röhögve hordtuk el a másik kinézetét a hegyre felfelé menve. Mer miért is ne tudna a névnapos haverja az 1 szám alatt lévő házban bulit szervezni?! Hiszen az túl egyszerű lenne! Neki rittig a 99-es számú ház kell! És ezt most halálosan komolyan mondom, hogy az a házszám, nem mellesleg egy nyomvadt hegy tetején. Nem baj kibírtam, mert így legalább elcseverézhettem volt osztálytársnőmmel.

Drága párom meglepetésként vett magának (magamnak nem is engedném) egy új csúcsminőségű buzi telefont. Elnézést a kifejezésért, én sem szoktam használni, mert nem ítélem el az olyan érdeklődésűeket, csak a telefon kategóriája SP, így ez számomra már rajta maradt. Fanok ezek meg egy bocsánat! Az én okosom meg elintézte, hogy ingyen beszélhessünk, így legalább már nem nekem megy le a telefonomról a nemlétező pénzem. Hehehehe v(=^･ω･^=)v

Nem is tudom, hogy meglepődtem-e, vagy sem, de mindenesetre nagy melegséggel töltött el, mikor nagypapám hozott nekem egy szál virágot a mai nap alkalmából. Már egy szép vázában díszeleg az asztalomon, és hozzá még az illata is remek ^^

hello szia szevasz. Szofi és egész családja, kiskutyája, plüssmacija, szomszédai, ruhái, csokoládéja és mindenki akit csak fel tudnék sorolni köszönt téged és reméli jó egésségben örvendsz. Na jó, elnézést az előbbi kis kirohanásomért, csak egy hasonló szöveggel kaptam ma egy finom kis csokit, egyik drága osztálytársamtól nőnap alkalmából.

Nőnap? Mit is mondhatnék róla? Világ életemben a csoki és virág kapásának napja volt, mivel én a valentinnapot nem igazán ünneplem, szélsőbb okok miatt. (Nem, nem amiatt, mert nincs barátom, mert igenis tartós kapcsolatban vagyok, köszönöm kérdésed) Nos, mint ma megkaptam, csupán ama kis csokoládé mennyiséget vehetek ebben az évben eme ünnep alkalmából magamhoz vehetek. Családom részéről nem számíthatos semmi egyébre a holnapi nap folyamán, de nem is számítottam sokkal többre.

Ismered az érzést? Mikor csak úgy vagy képes mozogni, mint egy karótnyelt zombi, és csak derékból bírsz fordulni, különben üvöltés kívánkozik feltörni belsődből? Igen? Akkor üdvözöllek azon szerenycsétlenek klubjában, akik már életükben legalább egyszer elaludták a nyakukat, vagy meghúzták a lapockájuknál lévő izmukat.És akkor már a minden végtagban beálló izomlázról nem is szólva. Nos, a táncnak kissé ára van. Gyúrjunk vazeg? Gyúrjunk vazeg! Utána pedig a nyöszörgéssel teli este és a lóbarzsammal való kenegetés.

A vígaszom eme szánalmas napokban, hogy immáron péntek van, és jön a hétvége. Péntektektektektekteeeek. Tudok aludni délig, utána meg szenvedhetek a tankönyvek felé borulva napestig. Már nem is emlékszem mikor volt időm könyvet venni a kezembe és olvasni egy jót. Erről jut eszembe! Mivel rég volt már papírra vetett olvasmány a kezemben, így a moly.hu-n is rég jártam az utcákat, ezért én buta el is felejtettem a belépéshez szükséges azonosítókat. Ígyhát a mai napon (két német óra között) megalkottam az új profilomat ama könyves kis oldalon.

Hullám völgy az élet, amiből kibaszott nehéz kievezni a csendes patakba. Egyik pillanatban még szerelmes tekintettel iszod sorait,nevettek és bohóckodtak, majd jön egy mondat, ami teljesen LÉNYEGTELEN és minden megváltozik. Kitör a háború, elvesztitek a fejetek és a vége már az, hogy látni sem akarjátok mit ír a másik, vagy mond, mert elönti az agyatok a düh. De mi van, ha nem érzitek így mindketten? Mi van, ha az egyik fél, csak ezért egyezik ebbe bele, mert nem akarja, hogy durvábbakra forduljona  helyzet, vagy már annyira fáj neki, hogy nem tud mit tenni? Meg kell tanulni beletörődni a dolgokba, lenyelnia hülyeségeket, s egy idő után teljesen természetesnek veszi az ember. Ezért félek bármit is mutatni magamból. Tudom, hogy előbb-utőbb (inkább előbb) minden összedől, és akkor ott vannak a kételyek, hogy helyesen cselekedtem-e az imént?

*Fáradtan induló nap, és később is csak kicsivel lett jobb. Igaz, csak négy iskolai órát tartottak meg, és abból is kettő lyukas volt számomra (nem is értem minek kellett bemenni egyáltalán) mégse dobta fel a hangulatom. Későn feküdtem, sokat forgolódtam. Informatika szakkör, álltalában örömmel veszünk rajta részt. Ma azonban még ez sem jött össze, mert a házam eltűnt és kezdhettem előről minden ismét abban a vacak játékban. Aztán azt hittem minden jó lesz. Délben itthon voltam, és Ő várt ráma  Skype másik oldalán, 500km-re tőlem. Olyan jó volt látni megint az arcát. Végre hallhattam cirógatú hangját, leshettem angyali vonzó mosolyát. Teljességgel boldog voltam. Aztán valami megszakadt. Elfeledkeztem a táncról, ezzel egy esélyt elvéve magamtól, hogy bekerüljek a jobbak közé. A kisöcsém megbolondult, haverjai igazi álaltok, mindenki ideges volt. Egy mondat sikerült félre. Egy teljesen lényegtelen mondat, hiszen nem megyek el arra  akurva koncertre, így nem értem még most sem, miért kell emiatt cirkuszolni?! amiatt az átokverte koncert miatt borult minden szép perc amit ma vele "tölthettem", ha csak számító gépen keresztül is*

Tegnap mosoly, ma már könnye.Most még nehéz, holnap már könnyebb. Hogy lehet őszinte, szerelmes szavakból könnyáztatta szitkozódás? Miért nem lehet néha lenyelnia  koöcsonyába fagyott békát, és higgadtan átbeszélni a dolgokat a féktelen veszekedés helyett? Miért ilyen nagy a távolság és nehezíti meg az ember életét? Vagy egyáltalán miért... miért van ennyi kérdés?

Nos lehetséges, hogy már nagy vagyok az ilyenekhez, de most elfogott az őrület és Gibbonnal hatalmas MY LITTLE PONY őrültek lettünk. Igen, póni, de nem az a régi valami, hanem egy ilyen modernebb változat. Ami az igazat illeti, elősször én is nevettem, de utána megszllt engem is TWILIGHT és most...ahhhwww *-*
Találtunk egy telefonra letölthető játékot is, ahol PONY LANDet kell felépíteni, és azzal már másokat is megfertőztünk. :D

Eltérve a póniktól, jöljünk vissza a valóságba. A napjaim mondhatni meg vannak számlálva, több szempontból is.
1.) Jön az évvége(ugyan nem most) és bele kéne húznom.
2.) Párom eljövetele is közeleg, ő pedig s fejébe vette, hogy önvédelemre tanít. Már előre félek. T-T
3.) Számolom a napokat a szülinapomig( életemben elősször), mert ez egyenlő a Londoni utammal . (/^.^)/

Mint már régebben jeleztem, írok fanfictionokat, és most egy ujjabba kezdtem bele. Ugyan a jéték ugyan az, de ez valahogy más stílusban íródik. Elősször is a lány nem az a félénk kényszerrendes személy, hanem egy teljesen természetes, kissé extrém kinézetű és belsejű hölgyemény.  Más hasonló blogokkal ellentétben itt a főhős nem esik szerelemben már a legelső fiúba, aki szembe jön vele, hiszen ez nálam sem így megy a való életben. Nem mellesleg a fiú sem esik bele amint belép az osztályteremben, mert az ilyesféle szerény meglátásom szerint lehetetlen. Tetszeni tetszhet, de nem határozod el, hogy mostantól kezdve csak ő van neked, és vele éled le az életed, akármi van. Egy idő után, amit együtt töltötök, talán elkezd fellángolni valami és bevésődik az érzés, de nem az első pillanatban. Voltaképpen ez a lány mondhatni az én kibernetikus változatom, és mindent belecsempésztem, amit nekem a való életben nem engednek. Brühühü T-T

Kis ízelítőnek idecsempészném a Prológust, ha valakit érdekelne ;)
Cukorka!
A nevem Mickie, de a mindennapokban a Mica-t (Mika) szeressem használni.
Eléggé fiús név, ezt belátom, de a szüleim nem éppen lány gyermeket vártak a világra, és semmi nem vette rá őket, hogy más névvel áldjanak meg.
Olyan átlag lánynak számítok a magam 163cm-ével, de csak azzal! Ugyanis a hajam hosszú, szinte derékig érő és világos rózsaszín. Igen, rózsaszín. Azonban ez nem az a rikító még sötétben is meglátom szín, hanem inkább egy finom vattacukrot felidéző halovány árnyalat. A stílusom, hogy is mondjam...megvan a magam egyedi kis ízlésvilága. Ez annyit jelent, hogy mikor milyen a hangulatom, de valóságos hullámzó tenger vagyok. Az évek során megtanultam úgy kapcsolgatni az érzelmeimet, mintha csak egy villanykapcsoló irányítaná. Meg kell, hogy mondjam, felettébb szórakoztató elfoglaltság és remekül fel lehet vele húzni egyes embereket a plafonra. Öltözködésemnek három fő színe van, ami a fekete, a fehér és a kék. Persze ezek mind kimondottan jól állnak a hajamhoz, amit még akkor festettem ilyenre, amikor a szüleim bejelentették, hogy elválnak. Nem voltak hajlandóak okot mondani, mert szerintük semmi közöm nincs az ő magánéletükhöz. Mondanom sem kell, hogy kacagva bemutattam nekik a fekete kövű gyűrűs középső ujjam. Mondhatni nem nagyon tolerálták, de onnantól valahogyan egyáltalán nem érdekelt a véleményük.
A válóperes ügybe beletartozott az én elhelyezésem is. Azt mondták, hogy eldönthetem, kihez szeretnék kerülni, és kaptam rá egy nap haladék gondolkodási időt, tőlük elzárva, hogy ne tudjanak befolyásolni. Nem kellett sokat gondolkodnom, felpattantam a motoromra és elrobogtam a fodrászhoz, ahonnan eme csodálatos hajkoronával léphettem ki. Másnap a tárgyaláson mindenki elképedt a látványomon, s mikor megkérdezték, hogy döntöttem-e, csak egy mondattal válaszoltam. ,,Nem fogok konkrétumot mondani, így a bíróúr meglátására bízom, hogy jelen állapotomban ki az a családtagom, akire a legjobban hasonlítok." Csupán egy kósza pillantás kellett a jelenlévő összes családtagom felett, és a bíró ítéletet sújtott a kalapácsával. Önelégülten vigyorogva mentem ki a meghatódottságtól könnyező keresztanyám kocsijához és indultam el vele az új otthonomba. De most, hagyjuk a múltat, a jelen a fontos, hiszen ennek már egy éve.
A hajam színe nem változott, egészen megkedveltem és Agathat is büszkeséggel töltötte el. A kapcsolatunk teljesen normális, hiszen nem fog teljesen szorosra, de azért nála is vannak szabályok, amik persze áthághatók kiskapukkal, vagy egyenes úton. Sajna a szüleim nem mondtak le rólam, a nem létező nemiszervem se tudja miért, így folytonos zaklatásoknak lettem kitéve. Megpróbáltak ígéretekkel visszacsalogatni, megvesztegetni, ami a szemembe undorítóan gyomorforgató húzás. Meguntam a zaklatást és a nyaggatást, és határozottan megkértem (kiharcoltam), hogy költözzünk.
Elhagyva Franciaország egy kisvárosát New Yorkba jöttünk, hátha elég messze kerülök tőlük. Hét közepe van és holnap vissza kell vetnem magam az élet kínkeserves mocsarának egy tradicionális épületébe, az iskolába. Majd próbálok nem nagy feltűnést kelteni, de úgy se fog menni.

Nos igen, már második napja érzem, hogy nincs velem minden rendben. A tegnapi napom tragikusnak volt mondható, hiszen egész nap csan fetrengtem a padomban és senki nem tudott hozzám szólni, mert a fülembe dugtam a zenét és úgy agonizáltam mondhatni addig, ameddig utolsó óráról ki nem csöngettek. Utána még nem ért véget a poklom, mert Szerdai naphoz híven várt rám két óra gyötrelem amit szerencsétlen fogadott matektanáromnak kellett végig néznie. Mondjuk az igazat megvallva, csak egy órát volt velem összezárva, mert a korepetálás másik részében Dzsudi ott volt velem és lehelte belém az életet és szokásunkhoz híven tömtük magunkba a chipset :3

Nos ezekhez képest a mai napom egy angyali simogatás volt számomra. Az egész ott kezdődött, hogy már az első órában kikapcsolt a telefonom, és hiába könyörögtem neki nem akart vissza térni az élők soraiba, így zene nélkül maradtam. Igaz, ott volt még a ifonom, de azon semmi zene, legalábbis nem az én stílusom, hanem az előző tujé. Nem volt mit tennem, alrébb ültem egy székkel, ami a legjobb döntés volt, amit csak hozhattam. Bekerültem a központba és hallgattam ahogyan az osztály négy főbirkája régi sztorikkal szórakoztatja a kis társaságot. Voltaképpen ezekből gondoltam, hogy ideidézek pár darab aranyköpést, mert azok a történetek feledhetetlenek maradnak számomra.
*Teljes kétségbeesés közepette bámultam az ifonom képernyőjén megjelenő kék-fehér közösségi hálót, mikor hirtelen valaki kivette azt a kezemből. Szikrázó tekintettel néztem az ablaknál ülő Pókmajomra, majd durcásan bevágtam magam a mellette lévő székre. Hallottam, amint Süti éppen egy régi, előző iskolájából való kis történetbe kezd bele. Mivel azokon én is mindig jót mulattam, ott maradtam a popsimon, és fejem kapkodva, nevetéstől fuldokolva hallgattam a különböző személyektől jövő emlékeket.
Süti: Na igen, az az iskola olyan volt, hogy volt egy ilyen eléggé szerencsétlen gyerek, és mikor menet a WC-be akkor két "fehér" gyerek odaállt a piszoár két oldalára és öngyújóval a srác alá gyújtottak.
Pókmajom: Nekem uncsim mesélte, hogy ők mindig ugyanoda mentek osztálykirándulásra, és már a második évben vittek kalapácsot meg minden cuccot és kiszerelték a vékony deszkákból lévő falakat, hogy átjárkálhassanak egymás szobáiba. Persze utána visza is szerelték, mikor elmentek.
Süti: Várj, mondok jobbat. Kilencedikbe Földrajz óra elején bejött a tanár, hogy innen ki dohányzik. Csak így nézek körbe, a sarokban halványan jelentkezik az egyik gyerek, erre előveszek egy Dunhillt, és felényújtom. Ő meg elvett egyet, mert nem volt cigije.
Danon: Nálunk haverommal megyünk az utcán tavaly márciusban, amikor hó volt. A kisgyerek ott építi a kis hóemberét a ház előtt, erre haver odaszalad, felragadja és elkezd fütni vele. Öt méter után lehúzta a súly és pofára esve belefejelt a széttörő hóemberbe.
Természetesen mindegyiknél lélekszakadva nevettünk, mondjuk én a torokfájásom miatt visszafogtam magam. *

Nos, természetesen még sokkal több sztori hangzott el a helyszínen, hiszen egy egész testnevelés órát nosztalgiáztunk végig. Igen, ilyen időben az a testnevelés óra, amelyik nem tornatermi, abban mi a termünkben maradunk. Gondoltam, azért hagyom ki a többi sztorit, mert esetenként megrázó illetve gyomorforgató lehet. :)

Mikor ennek vége lett, s kezdtem visszaamortizálódni, sem engedtek a teljes sötétségbe, hiszen valamivel folyton elérték, hogy megszólaljak, amjd utánozni kezdték az elfolytott hangom. Sajna a torokfájásom miatt szinte csak szellő ami kijön a számból és ezt az osztálytársaim rendkívül mókásnak találták. Valójában az is volt, főleg az utánzásuk. nem tehetek róluk, hogy kínjukban már nem tudtak mit csinálni :)